Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2008, NINKOV KOVACSEV OLGA : A kókuszdió széttörése

2009.03.19

A KÓKUSZDIÓ SZÉTTÖRÉSE

Csikós Tibor kiállítása a szabadkai Képzőművészeti Találkozóban, 2008-ban

NINKOV KOVACSEV OLGA művészettörténész megnyitóbeszéde 2008-ban, a szabadkai Képzőművészeti Találkozóban

 
            Csikós Tibor (Martonos, 1957) pályájának kezdete a Kanizsai Körhöz kötődik, tehát opusának egy szakasza a kör többi tagjához is – Bicskei Zoltánhoz (1958), Nagy Józsefhez (1957), de leginkább Dobó Tihamér Cigonyához (1937–1987). Ez utóbbi genius lociként hatott fiatalabb képzőművész társaira. Művészi hitvallásuk, az egyszerűsítés elvét követve,  ez volt: a vonal mint szó, a mozdulat mint indíték, a természet mint példa, a honi táj és emberek mint ihletőerő. Csikós levelezésünk folyamán minderről így írt: „Tihamér művészi példaképem volt egészen kiskoromtól, később barátok lettünk, majd kollégák. Elvitt magával a kocsmába, a barátaihoz. Az öreg Bakota bácsi piszkos bádogbögréje (erősen gyengénlátó volt) azóta is kísért. Durbincs sógor népdalokat, betyárnótákat énekelt nekünk a Beograd kocsma asztalánál. De beszélhetnék Vas Bandiról és Cigonya egész kanizsai világáról hosszasan. Akkoriban többször is hangoztatta: egyetlen suhintással, a rajztoll vagy ecset egyetlen suhintásával megrajzolni a horizont vonalát, néhány helyi motívum (bogáncs, kóró stb.) akcentusával megtámogatva azt. Erről másoknak is beszélt, ez közismert, meg is írták többen. [...] Mielőtt elment volna, megigértem neki, hogy megvalósítom tájfestői gondolatát helyette.’’ Csikós gesztusrajzainak és kollázsainak egy részét a barát, kolléga, festő, illetve Magyarkanizsa legendás alakja emlékének szentelte.   Kép   
            Csikós Tibor pályáján 1987-ben kettős fordulat következett be: nyolc hónapos ösztöndíjjal Párizsban tartózkodott, s közben Dobó Tihamér búcsút vett az élettől. E két esemény egymásba fonódott: „Párizsban Joelle Serve grafikusművész Atelier 63 nevű műhelyében egy cinklemezről rézkarc és foltmaratás beiktatásával monotípiákat nyomtattam, Tihamér ritmikusan tagolt Tisza-parti tájképeire emlékezve. Az egész eredménye az lett, hogy egyfajta minimalizmus – redukcionizmusjelentkezett grafikáimban. Született egy grafikai sorozat, aminek központi motívuma egy kivilágított éjszakai ablak, amit kívülről szemlélünk. Az egész ciklus megjelent később Újvidéken, a Forum kiadó által 1987 őszén megjelentetett Teleírt világ című, a vajdasági magyar líra antológiája illusztrációjaként.’’ (Ugyanebben az évben Nagy József Párizsban megrendezte első önálló színdarabját, a Pekingi kacsát. Ő ugyanis 1980-tól itt működött, majd 1985-ben megalapította a Jel színházat.) A következő hirtelen változás a nyolc hónapos párizsi ösztöndíj vége felé történt. Csikós látogatni kezdte a híres Atelier 17-et, amit az európai grafika egyik kulcsfontoságú egyénisége alapított és vezetett: Stanlley William Hayter (1901–1988). „Teljesen új utakra terelt a térlátásos absztrakció, amit ettől a legendás hírű angol mestertől sajátítottam el. Hatása elől kitérni nem lehetett, és nem is igen akartam. Számomra teljesen új dolgokkal találkoztam. Új látásmód, fogalmak és technika. Nem volt olyan ember a műhelyben, akire ne hatott volna Hayter és segédje: Hector Saunier rézmetsző technikája és a teljesen új színezési lehetőségek, amit a viszkozitás technika rejt magában. Ezt egyébként Hayter találta ki, a maga idejében nagy változást jelentett ez. Az a garfikus, aki ezt nem tanulta, nehezen is tudja elképzelni, hogyan működik ez, engem sokszor kérdeznek kollégák, képzett garfikusok.’’ A viszkozitás technikája elősegítette Csikós végérvényes eltávolodását a figuratív kifejezésmódtól. A nonfiguratív művészetben elsősorban a térre és annak rétegeire öszpontosít. „Ennek Man Ray festészeti világához, Miro (aki szintén az Atelier 17-ben grafikázott) színes munkáinak teréhez van köze. Hayter buzdította hallgatóit az egyéni formanyelv kialakítására és a szükségletek tudatos kitapintására. Közben a következő megfigyelésekre hívta fel a figyelmet: Mi van elöl, hátul? A vonal a szóló elem, azt kíséri a textúra és ellenpontozza is azt. Fehéren jelenik meg a fekete, vagy fordítva? A grafikus kifordítja a teret stb.“  Hayter individuális viszonya az anyagokhoz az 1930-as években kialakult bioromantika művelőinek körébe sorolja őt, amit alátámaszt a szerves vegytan tudományából és a geológiából szerzett diplomája. Szenzibilitása, a vonal és az anyag vizualizált kapcsolatának művelése könnyen érthető és elfogadható volt Csikós számára, hiszen erre éppen Dobó Tihamér rajzai hangolták rá. Ráadásul olyan közegből származott, ahol az informel művészetének éppen a Vajdaságban voltak az 1960-as években kimagasló képviselői Ács József, Benes József és Petrik Pál személyében. Budapesti akadémiai évei alatt  (1977–1981) az Erdély Miklós vezette Indigó csoport találkozóit látogatta, ahol az interdiszciplináris kifejezésmód érvényesült, illetve a Fluxus hagyománya: minden a folyamatban rejlik. A kísérleti, új művészi formák arra ösztönözték a fiatal alkotót, hogy mint diplomás festőművész visszatérve a grafikához (hiszen középiskolai tanulmányai ehhez a műfajhoz kötődtek) egy új, csakis számára látható és érzékelhető vonal és tér, szín és fény kapcsolatot teremtsen meg.  Ehhez adott újabb lendületet 1988 tavaszán Lucio Fontana (1899—1968) gyűjteményes kiállításának megtekintése a párizsi Pompidou Központban. Az informel festészet mesterének több száz munkája óriási hatással volt a szerzőre: „Fontana hatalmas, mintegy 50 cm-es agyaggalacsinokat gyúrt, majd egy rúddal éles lyukat vájt beléjük, puha masszában nagyon éles szélű, durva lyuk. (Akaratlanul is Odüsszeusz kalandja jut eszünkbe a Küklopsszal...) Megpróbáltam Fontana módszerét áthelyezni a grafikába. Textúra – textildarab  (géz) lenyomata a lágy alapban (grafikai technika). A fogalomKép  (fej és radiáció) jelölve van rajzban. Mindez határozott, vékony éles krokivonal rézkarcban. Gyors, dinamikus képződmény. A lágyság ellentéte. Amikor mindez megjelent az Atelier 17-beli próbanyomatomon, cinklemezem kitakartam aszfalttal, csak egészen kicsi lyukat hagytam rajta valahol, és egész délutánra salétromsavoldatba helyeztem. Talán egy napba is beletellett, mire a sav egy millimétert kimélyítette a lemezemet. Ezután még néhány lyukat kellett maratni a kompozíció kiegészítésére. Ennek eredménye a Variation du téte III. című kisgrafikám, amit azután több színes variációban is kinyomtattam.’’ E munkák közül egy a Rukovet (szabadkai irodalmi, művészeti és társadalmi kérdések folyóirata) 1990-ben megjelent, harmadik számának előlapjára került, a többi oldalt pedig Csikós alkotásaival illusztrálták. Ugyanabban az évben az újvidéki Új Simposion 4. számában jelent meg írása a kínai fametszés technikájáról, az előző évben pedig több lapban is napvilágott látott kanizsai és szabadkai kamarakiállításainak és párizsi útkereséseinek visszhangja (A. I.: Na tragu velikih – U Pariz po novu slikarsku tehniku, Subotičke novine, 23. XII 1988; Dudás Károly: A madár árnyéka, 7 Nap 1989. I. 6.). Szabadkán ekkor már bizonyos fokú népszerűségnek örvendett és három középiskola közkedvelt tanára lett (a Svetozar Marković Társadalmi Tevékenységek Oktatási Központjában, a Bosa Miličević Közgazdasági Középiskolában, valamint a Lazar Neąić Vegyészeti és Technológiai Szakközépiskolában).
            Csikós Tibor 1988-ban volt a szabadkai Képzőművészeti Találkozó Grafikai Műtermének alkotó vendége. A műhely gyűjteményében éppen a számára fontos művészeti fordulat évében, 1987-ban keletkezett akvatinta technikával készült alkotása képviseli. Benne nagy nyugalom, és csodás módon a későbbi érett alkotásainak monumentalitása érezhető, melyekhez immár a 90-es évek, a Budapesten való letelepedés vezetett. Folyamat volt ez, Csikós pedig mindig tudatában van a folyamatoknak, alkotásainak nagy részét is ezzel a címmel illeti, figyeli őket, hogyan forrnak ki és folynak egymásba. Az 1988-ban felhasznált fej – amőba motívum a 90-es évek dereka táján kör motívummá, olyan gesztusmotívummá vált, mint amit automatikus körmozdulatokkal szoktunk firkálni, vagy amilyenek a mantra ismétlődő kerek szavai. A festő ismétlő mozdulatokkal akkumulálja őket egy képi struktúrát teremtve a képfelületen, amely egyébként egyre színesebbé vált. Mivel a fekete minden alkotásán átvonul mint valami grafikai cégjelzés vagy matrix, és bizonyos feszültséget erdeményez, a megjelenő színek erre épülve erős fényhatást hoznak létre. Ebben sejlenek fel a struktúrák rétegei, azok lágy áthajlásai, esteleges formává szerveződő réteges alakzatai. A színek és fények difúziója Seurat alkotási eljárását idézi. A képek dinamikája szagatott és gyors, de kompakt. A lélegzet és a pillanat van benne minden képben, ezért nem volt nehéz általuk lépést tenni az aktuális lepke efektus ihlette ciklus megteremtése felé. Kivéve néhány drámai hangulatú művét, Csikós Tibor egyéni stílusú érett műveit a lírai hangvétel jellemzi, mintha alaptermészetének kivetített kódja köszönne ránk. A művész 1988-ban a következőket jegyezte fel: „Amikor festek, ugyanazt teszem, mint amikor széttörök egy kókuszdiót, hagyom, hogy történjék valami. Rájöttem: a festészet nem ábrázol, hanem történik.“ Tegyük hozzá, Csikós esetében a történés legfontosabb része ő maga, hiszen megfigyeléseivel és interveniálásával hozzájárul a kép keletkezéséhez. Alkotása nem tépi ki magát kezei közül, s fordítva, ő sem független tőle. Egyszeri és együttes építkezésről van tehát szó, amelyben a reflexeknek fontos szerep jut.     
Csikós Tibor 2002 óta Göteborgban él, Szabadkán újra tavalyi három hónapos kínai tartózkodása után állított ki. Ez első ilyen méretű önálló kiállítása a Vajdasában. Szolgálja művészetének megismerését a közönség körében és önmaga általi felülvizsgálását. Mert a kiállítás is egy kép, és olyan, mint egy kókuszdió, melynek rituális széttörése a kiállításmegnyitón megy végbe.