Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Ninkov Kovacsev Olga: Egy cím nélküli alkotásról

2009.04.06
KépCSIKÓS TIBOR: Cím nélkül, 2008.
vegyes technika (kollázs, tempera, papír), A3,
A bácskossuthfalvi 9+1 Művésztelep gyűjteménye
 
 
Csikós Tibor (Martonos, 1957) első nagyobb méretű szabadkai kiállítása éppen egy éve, tavaly márciusában került megrendezésre a Képzőművészeti Találkozó alsó termeiben. A 2003-tól Göthenburgban élő művész, mint a Kanizsai Kör és a párizsi iskola képviselője – Stenlley William Hayter (1901-1988) tanítványaként ismert. Az újvidéki iparművészeti középiskola alkalmazott grafikai szakán 1976-ban, a Magyar Képzőművészeti Főiskola festészeti szakán 1980-ban végzett, művészi énjét 1988-ban, az említett párizsi mester grafikai műhelyében szerzett tapasztalat érősítette. Az itt látható alkotásban bele van foglalva Hayter tanítása, mely az alkotás nyelvezetének újításai, illetve a kísérletezés által meglelt egyéni hang mellet foglal állást, és benne van Csikós örök példaképe, Dobó Tihamér (1937-1987) magyarkanizsai festőművész minimalizmusra törekvő művészete, amely a helyi adottságokat figyelembe véve alakítja ki motívumtárát. A tartalom és az anyag kapcsolatának vizualizálására Csikós újvidéki középiskolás évei alatt a vajdasági informel nagyjainak, Ács, Petrik, Benes törekvése, majd később Lucio Fontana párizsi kiállítása hangolta még jobban rá. A mellékelt alkotásban érezhető még a Fluxus hagyománya is, amelynek alapelve a folyamat kihangsúlyozása – Csikós, budapesti akadémiai évei alatt látogatta az Erdélyi Miklós vezette Indigo csoportot, ahol az interdiszciplináris alkotói módszerrel együtt a Fluxus eszméi érvényesültek.   
            De hát mit is látunk, ha a mellékelt alkotásra nézünk? Egy függőleges téglalapot, melyet középen ferde vonal választ ketté. A srég vonal tulajdonképpen egy rés, amelyen át több virág függőleges irányba halad át és köti össze a két felületet. A virágok egyforma alakú és nagyságú tulipánok, ugyanolyan papírból, mint a hordozó, amelyre rá vannak ragasztva. A szerző a kollázs alkalmazásáról a következőt mondta: „Sokszorosító grafikai munkám során tudatosodott bennem, milyen fontos a nyomódúc domborzata. Mivel párhuzamosan festészettel is foglalkoztam, képeimet teleragasztottam papírból kivágott tulipánokkal, egyrészt, hogy plasztikus felületre fessek, másrészt, hogy a képfelület személyesebb legyen”. A tulipán, régi eredetű Csikós Tibor művészetében. Grafikáin a 80-sa években bukkan fel és van jelen később is, különböző alkotásain. Azon kevés szimbólumok közé tartozik, melyek felismerhető szótárát, illetve motívumtárát képezik A tulipán a magyar népművészetnek mindig is egyik jellemző szimbóluma volt, de a magyar képző és iparművészetben a XIX. század végén és XX. század elején élte virágkorát. Többnyire épületdíszítéseken és iparművészeti tárgyakon való megjelenése a magyarságot szimbolizálta. Ugyanakkor létezett a Tulipán mozgalom is, amely a magyar művészetet, magyar termékeket pártfogolta és mindezért látjuk gyakran a magyar szecesszió alkotóinál, pl. a szabadkai szecessziós stílusú Városházán és sok más korabeli épületen. Csikós Tibor otthonról kölcsönözte a tulipán motívumot, édesanyja hímzéseiről. Ez bizonyára nem volt olyan tudatos választás, mint a Tulipánmozgalom idején élő alkotóknál, de legalább olyan erős késztetésből ered és, mint látjuk kitartással él. Amellett, hogy a kollektív tudat egy fontos toposza éledt fel Csikós művészetében, amelynek percepciója magyar lakta vidékeken más, mint pl. Svédországban, Csikósnál a tulipán az otthont, az otthonról hozottat is jelenti. Igaz, a mellékelt alkotáson a tulipánok alig észrevehetőek, mert színükkel beleolvadnak az alapba, alakjukkal és azzal, hogy áttörnek a képszéleken, viszont felkeltik a figyelmet magukra. Kettős érzésünk és gondolatunk támad így velük kapcsolatban: egyrészt egy rejtett de folyamatosan jelenlevő felfelé törő erőt érzékelünk, amely képes a szakadás által keletkezett résen is áthaladni – tehát összekötő erő, mondhatni kapocs is egyben, másrészt a konvencionális keretből való kitörés a képen kívüli kép gondolatát veti fel, és egy szabad, játékosan szellemes alkotóra utal. A szabad áramlás könnyedségét a kép színvilága is alátámasztja, melyet alul egy nehezebb színösszetételű barnás – zöldes – okker felület képvisel, felül pedig egy kékes, légiesen könnyű, ám ugyanakkora rész. Első asszociációnk a növény földből való kitörése a felső térbe, a levegőre, de átvitt értelemben jelenthet sok mást is. Ami viszont ennél erősebb utalás, az a folyamatra való rámutatás, illetve a változás közben is egyben maradás képessége. A kétféle állapotot hangsúlyozza a két különböző színfelület, amely átfolyik egyikből a másikba, és jellegzetesen Csikós Tiborra, egyforma szemcsékből, illetve körökből van alkotva. Ebben a hálómotívumban jelenik meg a rés, amely hangsúlyozza a két felület különbözőségét. A rés, mint motívum a kortárs képzőművészetben több alkotónál is jelen van, gondoljunk csak egy itthoni példára: Szarapka Tibor által alkotott A szabadságért küzdő ember emlékére című 56-os Palicson felállított emlékműre. E köztéri szobor alapját két fehér, szabálytalan durva kőtömb alkotja, melyek között allig tenyérnyi egyenes rés húzódik. A masszív kövek közötti szabályos keskeny űr, az anyag mesterséges egymástól eltáválasztásáról szól, de a kövek közelsége utal egybetartozásukra. Az űr a határ, illetve annak szellemi és anyagi értelemben vett variációi. Csikós képréssének keletkezése a 2001-ben Budapesten meghirdetett Képpárok című kiállításra való készüléséhez kötődik, amikor két A4-es rajzlapot néhány centivel kisebbre vágva, majd egymás mellé helyezve rést hagyott, a felületet pedig teleragasztotta papírtulipánokkal. Erre – ahogy mondja – egy képet festhetett, ami ugyanakkor kettő is, illetve egy pár (Folyamat T 101).
            A most mellékelt alkotás végső formája tavaly alakult ki, miután a szerző egy szlovéniai művésztelepről a bácskossuthfalvi 9+1 Művésztelep alkotóházába érkezett, és elővette a 2001-ben elkezdett képvázlatokat. Közöttük volt a szóban forgó mű is, melynek színvilága ekkor alakult ki, amit Csikós így mond el: „…az írisz, átmenet a kékből a barnába. A két szín találkozásánál egy kaotikus rajzolat is kibontakozik, amit nem fejlesztettem tovább az egész felületre, inkább a kép alsó felén meghagytam a kisség naivan megformált zárt köreimet, karikáimat, ami egy önmagában álló térkonstrukció. A felső kék részen elég jól kivehetőek az alsó fekete réteg apró foltjai. Az egész egy atmoszférikus festmény, mintegy levegőperspektíva madártávlatból. Pontosabban a repülőn utazó ember nézőpontjából. Rejtett kép. A szlovéniai művésztelepen a tájkép fogalmát próbáltuk meghatározni előzetesen.” Csikós Tibor nem adott címet a bácskosúthfalvi alkotóházban hagyott alkotásának, azonban ez év januárjában a művésztelep harmincadik évét ünneplő tárlaton és annak katalógusban tévesen Csipkerózsika álmára keresztelték el művét. Erről utólag értesülve a szerző utalt René Magrite esetére, aki miután lerajzolt egy pipát aláírta, ez itt nem pipa. Ez úgy is értelmezhető, hogy egy műnek nem feltétlenül szükséges címet adni főleg, ha nem lényege. „Esetemben a csipke (textúra) találó csak – vallja a Csikós – de azt nem kell leírni. Mindenki látja ugyanis. Erről eszébe juthat Csipkerózsika, és az álma is és, ha ezt nekem elmondja, akkor azt felelem, hogy ez egy jó asszociáció, szubjektív érzés alapján, de nem helyeslem, hogy a művem alá írja.” Ez a tévedés és a szerző reakciója megnyitja a művek címének problémakörét, ami egy külön írás témáját képezheti. Mi most viszont leszögezhetjük, hogy Csikós Tibor tavalyi és ez év februárjában a magyarkanizsai Cnesa Oktatási és Művelődési Intézmény új képtárában rendezett tárlata komoly visszatérését jelezik, és az utóbbi évek jelentős képzőművészeti eseményét képezik.