Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A világot járt festőművész

2009.02.19

 A világot járt festőművész

A múlt szerdán este a József Attila Könyvtár szervezésében Csikós Tibor: Yunnan tartományból Tibetbe című vetítéssel egybekötött úti beszámolójára került sor a könyvtár olvasótermében. A nagyszámú közönséget és vendéget Virág Ibolya köszöntötte.
Csikós Tibor beszélgetőtársa Weiss Zoltán volt, akinek tömören megfogalmazott, szellemes kérdéseire válaszolva foglalta össze életútját, és beszámolt a Kínában és Tibetben tett látogatásának élményeiről.


A szülőföldjéről messzire szakadt festő elmondta, hogy Martonoson született, majd Kanizsára költözött. Iskoláit itt és Újvidéken végezte, majd 1981-ben diplomázott a Magyar Képzőművészeti Főiskola festő szakán, Gerzson Pál növendékeként. Jelenleg Svédországban él. 2007-ben három hónapos svédországi művészeti ösztöndíjjal Kínába utazott. Kunming városában a Nordica Galéria rezidens művészeként állította ki rizspapírra és selyemre festett munkáit.
Kunmingban műtermet kapott, ahol megismerkedett a hagyományos kínai festészettel. Leheletvékony rizspapírra és selyemre festett. A Kínában töltött három hónap alatt Csikós Yunnan tartományból elutazott Tibetbe is, ebbe az évszázadokig elszigetelt, misztikus és sejtelmes országba, amely ma már kinyílt a világ felé, és bárki számára látogatható. Lhasa városában, a dalai láma szülőhelyén is járt, de más tibeti turistalátványosságokat is megtekintett. Ezenkívül járt még Pekingben is, megmászta a kínai nagy falat, és megismerte a kínai emberek szokásait, életmódját és a kínai konyhát is.
Az élménybeszámoló végén a közönség megtekinthette és kezébe vehette azokat az emléktárgyakat és ékszereket, melyeket Csikós Tibor kínai és tibeti útjáról hozott magával. Csütörtökön Csikós Tibor festőművész-grafikus önálló kiállításának ünnepélyes megnyitójára került sor a Dobó Tihamér Képtárban. Az egybegyűlteket és a művészt Pósa Károly üdvözölte. Beszédében rávilágított, hogy milyen nagy ajándék és élmény az, hogy a tőlünk elszármazott festő elhozta ide alkotásait, és hogy megmutatta nekünk világszemléletének egy részét.
Ezután Ninkov Kovačev Olga méltatta és értékelte a művész munkásságát, majd megnyitotta a kiállítást. A műsorban Rúzsa Sára előadásában elhangzott egy részlet A kis herceg című meséből, és a Grufti Groove Band jazz trió muzsikája tette még ünnepélyesebbé a megnyitót.
A tárlaton bemutatott festmények, grafikák különleges technikákkal készültek. Vannak viszkozitás technikával készült grafikák, hagyományos kínai festékkel, rizspapírra és selyemre festett akvarellek, olajfestmények, rézkarcok, valamint lírai absztrakciókkal kiegészített grafikák. A művész kedvenc motívumai közé tartozik a kör, a kereszt, a fej és maszk, valamint a vajdasági motívumok.
A tárlat anyaga a festő 1985-tõl napjainkig tartó munkásságának a keresztmetszetét mutatja be. A kiállítás három hétig tekinthető meg a galériában.
K. Aranka
Forrás: Új Kanizsai Újság, 2009.02.19