Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2010 Péter László DERENGŐ SZÍNÖZÖN

2011.01.14

DERENGŐ SZÍNÖZÖN

ADALÉKOK CSIKÓS TIBOR FESTÉSZETÉHEZ

A XX. századi avantgárd, a mintegy fél évszázadig úgy-ahogy kordában tartható, és az izmusokban kicsúcsosodó, a fokozatosság elve szerint fel-, majd átépülő stílus lassú ütemben, burjánzó képleteiben valósult meg… Az 1950-es években azonban immár túlnőtte önmaga keresetlen célkitűzéseit. Leporolva, majd újrahasznosítva stíluskincsének azon értékes, még kibányászható roncselemeit, amelyeket a második világháború vészkorszaka maga alá temetett, immár neoavantgárd, még később immár transzavantgárd néven hullámzott tovább. Történelmi háttere is volt tehát az újjászületésnek, de mind a nyugaton, mind a keleten megvalósult, igaz, némi ingatag idő- és stílusbeli eltéréssel…

Rövid bevezető eszmefuttatásunk talán segít abban, hogy megleljük Csikós Tibor művészete és az enformel közötti párhuzamokat: a számunkra fontosnak tűnő összefüggéseit, kapcsolati lényegét.

 Kép Bohócportré (1985), olaj-karton
Az 1957-ben a Vajdaság északi peremvidékén, Martonoson született, de Magyarkanizsán felnövekvő festő- és grafikusművész, rajztanár előbb 1972–1976 között Újvidéken, a Bogdan Suput Iparművészeti Szakközépiskolában, majd 1977–1981 között Budapesten, a Magyar Képzőművészeti Főiskolán tanult, ahol mestere Gerzson Pál volt.

Tudjuk róla, hogy habár kezdetben a „hagyományos festészetet” (sic!) művelte, szellemi kalandozásai során és útkereséseiben eléggé korán eljutott a korszerű művész(et)i forradalmakhoz. E felfedezési vágy követése során immár főiskolásként olyan alkotókkal hozta össze a sors, akik már a nyolcvanas évek legelején, a konceptualizmus új eszmeiségét szemérmetlenül meglengették Budapest fölött, és akik Csikós hajtóerejének motorját segítették. Gondoljunk például, a művész-zseni Erdély Miklósra – aki, úgymond, Magyarországon úttörő bátorságot mutatott…

Ekkoriban (és talán később is) csupán két délvidéki művészember, idősebb kolléga kísérte nagy figyelemmel Csikós Tibor korai munkásságának alakulását: Torok Sándor és Gyurkovics Hunor festőművészek. Érdekes módon míg Budapesten Erdély Miklós és az Indigó csoport tisztelte és befogadta őt, az újvidéki Új Symposion 1980-ban még sorra közöletlenül adta vissza munkáit. Az első figuratív korszakában bohócok, majd motorosok jelennek meg képein, lavírozott tusrajzain, akvarelljein, temperáin…

Sutba vágott, elfelejtett bohócbábui, diópác- és akvarellfényű rajzai előrevetítették a mintegy évszázadot megélt és méltán hírnevessé vált kanizsai Amatőr Színház jóval későbben bekövetkezett halálát. (Az immár felfedezhetővé vált próféciának micsoda íve…) Fiatal festőnk a provinciálisnak beállított, ám annál jóval több, korszakalkotó hűséges őskolosszus-festőjének, derékba tört nagyszerű fűzfájának, Dobó Tihamér (1937–1987) Cigonyának a bizalmát és a barátságát is érezte.

Az egyetemi tanulmányok befejezésekor Csikós Tibi még hazatérőben volt, Kanizsára. 1983 és 1986 között Szabadkán középiskolai rajztanárként dolgozott: eközben lázas alkotói munkát is folytatott. A már említett bohócokat és motorosokat festegette.

Amikor a francia kormány 1986–87-re szóló egyéves tanulmányi ösztöndíját végre megnyerte, és elutazott Párizsba, pár hónap múlva már harsányan merész színezésű, mégis egy Veronika-kendő sejtelmességét mutató absztrakt kísérleti rézkarcciklusával büszkélkedhetett. Két év után, Szabadkára visszatérvén végül a balkáni háború elszabadulásáig, 1991-ig tanított. Párizs után már akvarelleket, absztrakt fejvariációkat is festett.

 
 Péter László: Csikós Tibor-portré
 
 Kép
 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Végül mégis úgy döntött, hogy újra Budapestet választja. Akkoriban képei immár geometrikus ábrákból, vonalakból, körökből, halmazokból, épülnek fel logikus szövevényes rendszerben.

A lírai és expresszív figurativitásban bővelkedő vajdasági vagy délvidéki művészeti régióban Csikós Tibort egyedülivé, különlegessé az teszi, hogy szűkebb pátriájából, otthonról magával cipelt batyujának tartalmát bátran felhasználva keverte el a magyarországi művészeti iskolák hagyományaival. Ebből a keresztezésből született meg a húsz évvel ezelőtti lírai, majd absztrakt expresszionizmus jegyében, vívódásokkal teli fantáziadús opusa. És ebből sarjadt ki a kilencvenes évek közepe táján a kísérletező, lírai szín- és fényjátékokban kiteljesedő stílusa is. Csikós Tibor művészetét a posztmodern irányába vitte el leginkább. Az enformel festészetben kicsúcsosodó egyéni hang- és levegővételével jelzik színharmóniákban megmerítkező, lírai(as) önkifejezését.

 Kép Szántóföld Dobó Tihamérnak (1987), tus-ecset
 A Tibor festményeiben rejlő igazi hatás tükörképét és kiváltó okát azonban a franciaországi középkori székesegyházak belsejének élményhatásában kell keresnünk. Még párizsi ösztöndíjas korában elvándorolt Bourges-ba, megnézni azt a katedrálist, amit még a középiskolás gyerekeknek is tanított.

 

Ezen középkori templomok építésének fejlesztési stratégiája, az épületek karcsú emeleti részei, melyek akár három oldalról is üvegezettek, egész napi fény- és színjátékot nyújtanak a látvány élvezőinek. Talán belemagyarázás, és nem feltétlenül igaz: további ihletet azonban mindenképpen adhattak ezek a rózsaablakok színes üvegberakásaikkal.

Az optikus művészet, az ismétlődő szín- és fénynyaláb gesztusszerű, ecsetelt ismétléseivel hozza létre sajátos élményi rezgéseit. Az elementáris gesztusokkal dolgozó enformel festők hasonlóképp erre a hatásra építve, ösztönösen olyan képalakítási törvényszerűségeket követnek, melyek a természettudományban mint valami mechanikai feszültség vagy mint szakítószilárdság érhetőek tetten. Képei pátosz nélküli, finoman strukturált energiamezőt vonnak maguk köré, amely legvégül minden figurativitást elnyel: csak a fény marad meg benne rendületlenül.

 

 Kép Parafrázis Farkas I. Elváltak c. festményéhez, 2005
 

Tibornak Szabadkán 2008-ban a Képzőművészeti Találkozó épületében (Likovni Susret) volt nagyszabású kiállítása, amelyet végre egy igazán hozzáértő, Ninkov Kovacsev Olga művészettörténész nyitott meg.

A művészet világa olyan, hogy a nagyvárosokban, az európai nagyvárosokban látszik kicsúcsosodni. Csikós Tibor enformel típusú képi világának azonban, úgy tűnik, még mindig türelmesen várnia kell: kerüli a harsányságot. Huszon-egynéhány önálló kiállítása után, amelyekből csak a legelsőt, az 1984-eset rendezték Kanizsán, 2009-ben ismét otthon állította ki műveit. A szülőföld továbbra is csökönyösen vonzza haza. Habár jelen van a valóságunkban is, keveset beszélnek róla. Viták célkeresztjébe nem került, és itthon és otthon is talán valós szándéka ellenére szinte észrevétlen maradt.

Festőművészünk – alkotói opusa tisztaságával – néhány éve szép csendben Svédországba vándorolt.

Önálló kiállításai több európai és ázsiai kis- és nagyvárosban voltak.

Kanizsára hazajár. Csikós Tibor a fagyos skandináv valóság halálosan komoly szorításában is megállja a helyét…