Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


1995.11.09., Túri Tibor cikke a Szegedi naplóban

2008.09.30

Kép

 

 

Túri Tibor: Csikós Tibor az IH-ban
 
Észak-bácskai érzékenység
 
„A jugoszláviai magyar irodalomról talán még sejt ezt-azt a világ, ám a jugoszláviai magyar festészettel a mai napig nem tudott mit kezdeni a magyarországi műkritika (hihetetlen, de egyetlen érdemleges írás sem született ebből a témakörből: akár botrányosnak is nevezhetnénk ezt!), de sajnos a jugoszláv kritikusok, galeristák sem tudják igazán hova helyezni.”- írja Hangya András londoni halálhírére Kis nekrológ a BBC részéről című megemlékezésében Tolnai Ottó 1989-ben.
Kép Pedig a vidékiesség - mint tudjuk – nem illetőségi kérdés, hanem szív és lélekügy, hiszen a kulturális égbolt ma éppúgy feszül Kanizsa, mint például Budapest vagy Szeged fölött, hirdetvén annak a több pólusú műveltségnek a szükségességét, amelynek kialakulása napjainkban és szemünk előtt játszódik le. Miért is írjuk le mindezt? Mert noha Csikós Tibor is a Vajdaságból, pontosabban Kanizsáról jött, egyáltalán nem mondhatjuk róla, hogy vidéki, hiszen a budapesti Magyar Képzőművészeti Főiskolán Erdély Miklós és Gerzson Pál tanítványaként diplomázott,
Majd két alkalommal járt Párizsban, ahol a leghíresebb kortárs művészek műhelyében tanulhatott. A nagy ráeszmélést, szellemi felfrissülést ez az út jelentette számára, noha a gyökerek mélyen Kanizsára nyúlnak vissza, abba a poros vajdasági városba, amely a délvidékről talán a legtöbb művészt, költőt, színészt, festőt, zenészt indította az útjára. Itt ált a nagy tanítómester, Dobó Tihamér, a barátok szerint a legérzékenyebb festő, aki a hely lelkétKép  vizsgálta, hol naiv, szentimentális ragaszkodással, keleti lírával, hol dosztojevszkiji megszállottsággal. A bohóctéma, az önmagukból kifordult groteszk emberek alakja is magától kínálkozott, Csikós ugyanis Zentán fedezte fel azt a szabómestert, akinek bohócbábjaitól, azok erőteljes hatásától évekig nem tudott szabadulni. Tusrajzokon megörökített motorosok következtek, a külsőséges, attraktív dolgokhoz való viszonyának kifejezéséül, s ezek mintegy előrevetítették a mostani informel korszakot, a párizsi hatásokat, a lírai absztrakciót, az újfajta térlátásos technikák kialakulását, kiterebélyesedését.
 Kép Képein, tusrajzain, akvarelljein háttérbe szorul a figurális ábrázolás, a vászon vagy a papírlap a festő belső impulzusait felfogó membránként kezd viselkedni. Az előzményeket valószínűleg Klee pszihikai rögtönzéseiben, a keleti kalligráfiában és a szürrealisták alkotói módszerében, látásmódjában kell keresnünk.
 A témák idővel változtak, átalakultak: fejvariációk, népművészeti indíttatású húsvéti tojásrajzok, aktok, majd a délszláv háború hatására a szarajevói ihletésű installációk, mígnem a nyáron Csikós eljutott az általa akkumulációsnak nevezett eljáráshoz, ugyanazon képi elemek halmozásához, átfedéséhez. E neoimprsszionista hatást keltő temperákkal Csikós újra felfedezte magának egy jelenség eddig rejtett, elhanyagolt oldalát, nevezetesen azt, miként lehet az egyedi gesztusokat képi rendszerbe foglalni,Kép   újraértelmezni, majd egy olyan képi-nyelvi kommunikácós szisztémát kidolgozni, amelyből nem tűnik el a személyesség eredendő egyedisége, megismételhetetlensége, ugyanakkor nyitott marad minden dialógus irányába. Elkalandoztunk, túlságosan párizsiasra sikeredett eszmefuttatásunk.
 A mindenkori tanítómester, Dobó Tihamér, a magányos kóborló ezt az annyira jellegzetes észak-bácskai érzékenységet így fogalmazta meg egy kocsmaasztalnál: „Egy iszonyú erős, borotvavágáshoz hasonló, tuspenge suhintással kellene vízszintbe kettéosztani a papírmezőt, és ezt kellene a fűszál, a kóró, a bogáncs kis akcentusaival megtámasztani. Csak ezt kéne…”