Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


1995. Szegedi Egyetem, J.F.: KÖRÖS KÖRÜL KÖRÖK

2008.10.01
1995. Szegedi Egyetem, J.F.:
Körös-körül körök

 A Szegedi Ifjúsági Házban november 12.-éig látható Csikós Tibor budapesti grafikusművész kiállítása. A képek többnyire temperával készültek papírra, de van néhány nagyobb méretű olaj-vászon festmény is, illetve pár tusrajz. A laikus, ha bemegy a kiállító terembe, szépen odaáll a képek elé, húsz centiről bámulja őket, elolvassa a címüket, megpróbálja azonosítani a látvánnyal, sorba veszi az összeset, és nem biztos, hogy érti, miért is kellett elpazarolni ennyi festéket. Csikósnál ugyanis a legtöbb papíron iszonyú mennyiségű kör sorakozik, mindenféle színekben pompázva egymás mellett, alatt, vagy épp felett. Aztán megfordul, véletlen, és így most már négy méterről látja a túloldalon függő képeket, és megnyugszik. Innen nézve ugyanis egészen mást lát rajtuk, rájön, hogy egyszerű optikai trükk áldozata lett. Kijövet pedig komolytalanul arra gondol, hogyan is lehet egyáltalán bármit festeni négy méteres ecsettel.

 

Kép