Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


1995. Petrusán Lívia: Vonalak, foltok a Vajdaságból

2008.10.03
1995. Petrusán Lívia: Vonalak, foltok a Vajdaságból
Építik egymás művészetét
 
Ami a Szegedi Ifjúsági Ház kiállítótermének fehérségét feloldja: egymásba gyűrűzőKép
Körök, ovális formák, színek orgiája. Főként a meleg nyarat idéző pasztell árnyalatok, a zöld, a narancssárga, a piros pazar változatai. Aki bemutatkozik: Csikós Tibor vajdasági magyar festőművész. A Kanizsáról négy éve Magyarországra települt Dobó Tihamér tanítványon kívül egy páran, ha követik ezt az iskolát, amire leginkább a lírai absztrakció, az újfajta térlátásos kifejezésmód jellemző. És mindenekelőtt -, mert a gyerek is körrel kezdi - a forma keltette izgalom. Csikósnál népművészeti elemekkel elegyítve, plusz a Szarajevó emlékek keserűségét idézve.
- A képzőművészeti elemek közül a vonal, a folt érdekel leginkább, - vallja magáról Csikós. Ehhez van igazán közöm. ’93 nyara óta ebben gondolkodom. Az irányultság párizsi tanulmányaim idejéről, ’88 környékéről datálódik. Ott és akkor gyökeresen megváltozott látásmódom. Ez az átalakulás persze azóta is tart. Hosszabb, rövidebb távú terveimről, ha gondolkodok, mindig fellobban bennem a keresgélés szenvedélye: kutatni a mélyben, a nyelvi kérdéseken túlmutató tartalmakat a felszínre hozni. Nekem – holott tudom, nem divat ma címet adni a munkáknak – fontos az útmutató minden egyes képhez. Ez részévé vált annak, miként tudom megőrizni gyökereimet. Szeretnék szülőföldem nagy neveiről többet elmondani az itteni embereknek. Ilyen, az „Homage á Dobó Tihamér” című munkám is. Mert sajnos a vajdasági magyar művészekről rendkívül keveset tudnak a magyarországiak. Ráadásul, ahogy Túri Tibor megnyitójából is hallhatták, az itteniek nem, tudnak mit kezdeni a jugoszláviai magyar művészettel, a képzőművészettel. Miért? Az a kultúra önálló életet él, 15-20 évvel a magyar trend előtt jár. Zenében, irodalomban, festészetben, színházban, filmben… Hogyan? Nagyobb volt a szabadság, szélesebb a rálátás az európai értékekre. És a legfontosabb, megvolt az, amit az ember csak ritkán tapasztal: a régi nagyok szívügyüknek tekintették a kezdők irányítását, nevelését.
Építeni egymás művészetét. Jelszó volt ’81-ben, akkor végeztem budapesti tanulmányaimat, még jobban összetartottak itt is. Ma már, noha elfogad a szakma, igen-igen keresni kell köztük a helyem. Jó érzés viszont, hogy ugyan még csak most kezdek újra mindent, mégis hívnak kiállítani több galériába. Ennek ellenére a szülőföld szava… Kanizsa számtalan, azóta külföldön nagy elismerést aratott művészt adott a világnak. Nem hazabeszélek, de ezt más magyarlakta település nemigen tudta felmutatni. Az általános iskolai osztály, például, ahová jártam, három későbbi festőt nevelt ki.
 - A mostani körülmények között ezt a tendenciát menyire tudták megőrizni a vajdasági alkotók?
 - Kevesebb lehetőséggel, sanyarúbb körülmények között, de ebből nem engedtek.
(Csikós Tibor kiállítását november 12.-ig tekinthetik meg az érdeklődők.)
 
Petrusán Lívia

(fotó: Pintér József)

Kép Kép

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kép