Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


1984 Tari István: A bohócról majd máskor…

2007.01.02
1984 Tari István: A bohócról majd máskor…

Beszélgetés Csikós Tiborral, fiatal festőművészünkkel

Kép

  Kép

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Csikós Tibor 1957-ben született Martonoson, az elemit Kanizsán, az iparművészeti középiskolát Újvidéken végezte. Tanulmányait Pesten, a Magyar Képzőművészeti Főiskolán folytatta, ahol festő szakon Gerzson Pál tanítványa volt. Önálló kiállítással még nem mutatkozott be. Az elmúlt év őszén kezdett tanítani.

Csatajelenet
Kanizsán ülök a festményei között. Ahhoz nem fér kétség, hogy ez a fiatalember végleg eljegyezte magát a képzőművészettel. Kirobbanó erővel vívja meg csatáit a vásznon, az üvegen, a papíron. Minden alkotás, a leglíraibb is, voltaképp: csatjelenet. Az anyaggal való küzdelem színtere.
 
Az alapok lerakására törekszem
Jelenleg a szabadkai középiskolában tanítok képzőművészetet. Kezdő tanár vagyok, ezen a téren kevés tapasztalattal rendelkezem. Igyekszem lelkiismeretesen végigtanítani az órákat, ennyi az egész – szól csöndesen.
A bohócot nézegetem, a kócszívűt, Csikós Tibor festményeinek vissza-visszatérő motívumát. A bohócról most nem fogunk beszélgetni. A bohóc, az egy külön téma, egyáltalán a bohóc jelenléte a festészetben. Festészetünkben… Maradjunk egyenlőre a képzőművészeti nevelésnél.
Óráidon mire törekszel?
Szeretnék hozzájárulni diákjaim általános műveltségéhez. Nagyon fontosnak tartom a reális szemlélet kialakítását, melyre, az az igazság, alig jut idő. Különösen a gyakorlati órákon éled fel a diákjaim érdeklődése a képzőművészet iránt. Úgy gondolom, hogy a képzőművészet nem létezhet közönség nélkül, a közönséget nevelni kell, óráimon az alapok lerakására törekszem. A középiskolai oktatás keretein belül nem tudok rendes kapcsolatot kialakítani a diákjaimmal: nincs rá idő.
A tehetségesebb, a fejlettebb vizuális készséggel rendelkező gyerekek emelt szintű oktatásban részesülnek. A Lazar Neąić szakközépiskolában tartjuk a rajzcsoport összejöveteleit. Hetente egyszer szerdai napon találkozunk.
A rajzcsoport munkájában főleg az elsősök vesznek részt.
Mire összpontosítatok?
A rajzra. Rajzolunk és különféle kreatív feladatokat oldunk meg, tíz-tizenöt elszánt diák szokott összejönni.
Milyen ezeken a szerda délutánokon a hangulat?
Jó, határozottan jó, bár igyekezetem eredményét még nem tudom lemérni.
 
A gyerekkor rajzcsoportja
 
Úgy érzem – mondom neki – hogy ezek az úgynevezett rajzcsoportok a végtelenül fontos szerepet játszanak (játszottak) képzőművészeti életünkben.
Igen – bólogat szaporán – Annak idején, itt Kanizsán, még elemista koromban két iskola rajzcsoportjára jártam. Az egyik rajzcsoportot Biacs Ferenc, a másikat Bicskei Jovánka vezette. Osztályunkból hárman készültünk művészeti középiskolába, mindhárman: Nagy Jóska, Bicskei Zoli és én be is fejeztük a művészeti középiskolát. Jó érzéssel gondolok vissza az általános iskolában eltöltött évekre. Rajzversenyen vettünk részt, egy doboz zsírszínessel ösztönöztek bennünket. Ösztönzőleg hatott ránk a Magyar Szó Képzőművészeti levelező iskolája, a KLI is. Már hetedikes korunkban küldözgettük rajzainkat a Magyar Szóba, részt vettünk a KLI tárlatán, akkor szereztük be az első , képzőművészeti tárgyú könyveket.
 Kanizsának van egy kitűnő képzőművésze: Dobó Tihamér…
Igen, az ő hatását nem lehet szó nélkül hagyni.
Dobó Tihamér a magatartásával, a festményeivel, a rajzaival nevelt, nevel.
 
Egy száradó festmény illata
 
Kanizsán szinte mindegyik házban van egy Dobó festmény. Mi gyerekek nagyon szerettük Dobó Tihamért, azaz Cigonyát. Apám egyszer vett tőle egy festményt a kocsmában. Egy friss olajfestményt – mely a házunkban száradt meg.
Jó lenne, ha erről részletesebben beszámolnál.
Az egyik este az apám egy festménnyel tért haza a kocsmából. Egy illatozó olajfestménnyel. Az egész család körülállta apám hozományát: a Tisza volt, Dobó Tihamér festette. Két fa ragadott meg azon a képen. Cigonya a két fát két ecsetvonással és két színnel, kékkel meg narancssárgával oldotta meg. Emlékszem, amikor a régi töltést festette. A fehér festék sűrű volt, pasztuózus, késsel kente, új és megdöbbentő élmény volt az, akkor is, amikor a postát festette, nagyon büszke voltam arra, hogy megsimogatta a fejemet. Csodáltuk. Nagy Jóskával – (aki most pantomimművész Párizsban) – többször meg akartuk szólítani. Dobó Tihamér szoktatta rá a kanizsaiakat a képvásárlásra, nagyban hozzájárult ő ennek a közösségnek a vizuális neveléséhez.
 
Szabadabban, koncentráltabban
 
Csikós Tibor alkotásait nézegetem.
Kísérletezem. Nyitott vagyok azzal szemben, ami megragadja a figyelmem. Szabadabban, koncentráltabban szeretném magamat kifejezni – mondja. – Nincs még saját koncepcióm, és izgat annak a hiánya. Idáig a feltételek megteremtésén fáradoztam. Nem éreztem magamban annyi tudást, felkészültséget, hogy belevágjak valamibe. Nem köteleztem el magam egyik stílus mellett sem. Több dolog foglalkoztat: az ornamentika mibenléte, a szín általában…
 Egy lírikus kifejezési formát keresek, az alkalommal egybevágó kifejezési formát, amely tömény, sűrített, melyben, a költészetben uralkodó viszonyok érvényesülnek.
 
A bohócról majd máskor
 
Csikós Tibor bohóca nem hagy nyugton.
(Talán azért szeretik az emberek bohócoknak nézni a művészeket, hogy ne keljen komolyan venniük mindazt, amit a művészek mondanak, köztük súlyos dolgokat. Dea bohócról majd máskor. A bohóc, az egy külön téma.)
-o-

A kanizsai Tisza hídon jöttem vissza. Csikós Tibor festményén Proust portréja állja el az utat. Most már ezt a portrét is át kell szakítanom, valahányszor a kanizsai hidat választom átkelésem színhelyéül.

Kép

 

 

 

 

 

 

 

 

Tari István

 
Megjelent az újvidéki Képes Ifjúságban, 1984-ben